Úgy szöknek az évek, mint a tűnő álom,Szárnyukat megkötni hiába próbálomIsten így akarja, Isten így teremtiKidőlt keresztfának nem köszön már senki.Nagy szívvel születtem kicsike országban,Pár vidám emlékem, és sok bús nótám van.De ha elnémulok, ez csak azt jelenti,Kidőlt keresztfának nem köszön már senki.Száguldó évekből, nekem már nem jut másAsszony hazugságba lassú belenyugvásÍgy lesz bölcs az ember, csak a szíve zengiKidőlt keresztfának nem köszön már senki.De jó volna újra szépasszonyt ölelniKidőlt keresztfának nem köszön már senki.

Hazudnak a gyöngybetűk a hófehér papíron,És én mégis arra kérem, asszonyom, hogy írjon.Írja azt, hogy engem szeret, egyedül csak engem,Ringassa el gyöngybetűkkel, asszonyom a lelkem.Ezerszer is elolvasom, minden sora éget,Hogy is lehet gyöngybetűkkel irni ennyi szépet./:Hogy is lehet ennyi édes hazugságot írni...Asszonyom, én köszönöm, hogy megtanított sírni.:/

Kéklő nefelejcs

Kéklő nefelejcset szedtem künn a pusztán.Annak adom én azt, ki mindig jó hozzám.Aki sok éjszakát virrasztott mellettem.Annak az asszonynak, aki megtanított minden jóra engem.Ez a néhány virág mondja el helyettem.Mikor rá gondolok könnyebb lesz a lelkem./:Többet ér a csókja, száz leány csókjánál.Az egész világon nincsen drágább asszony az édesanyámnál.:/